Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola

2021. május 31., hétfő | 17:30
Iskola, hangversenyterem
INGYENES

Műsor

Czidra László: Magyar táncok
Sándor Katinka, Polecsák Míra, Tátrai Dorka, Szőke Zsombor, Vikol Judit – furulyakamara
Várfalvi-Fodor Éva – zongora
Szekrényesy Béla – gordonka

Orbán György: Mennyből az angyal
Jánossa Borka – zongora

Farkas Ferenc: Táncnóta
Nagy Tamás – zongora

Dávid Gyula: Szonata, 2. tétel
Kántor Kata – fuvola
Zongorán kísér: Várfalvi-Fodor Éva

Járdányi Pál: Rondo
Deng Jia Kun – zongora

Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt
Hofrics Nárcisz – ének
Zongorán kísér: Várfalvi-Fodor Éva

Weiner Leó: Tavaszi szél vizet áraszt
Monostori Míra – zongora

Kodály Zoltán: Adagio
Ludmány Géza – gordonka
Zongorán kísér: Ludmány Gábor

Weiner Leó: Szőlőhegyen keresztül
Bárány Petra  – zongora

Kodály Zoltán: Nausikaa
Csizmadia Lolita – ének
Zongorán kísér: Várfalvi-Fodor Éva

Bartók Béla: Ostinato
Varga Zsófia  – zongora

Farkas Ferenc: Népdalszonatina
Csima Adél – fagott,
Zongorán kísér: Várfalvi-Fodor Éva

Liszt Ferenc II. magyar rapszódia
Csató Kristóf – zongora

Kodály Zoltán: Öreg vagyok már én
Szeberényi Gergő – ének
Zongorán kísér: Várfalvi-Fodor Éva

Liszt Ferenc: IV. rapszódia
Ludmány Gábor – zongora

Felkészítő tanárok:
Bothné Vörös Katalin, Istantsuly Júlia, Lukácsi Enikő, Sarkadi Ferenc, Várfalvi-Fodor Éva, Vikol Judit



Gondolatok Kocsis Zoltánról

Intézményünkben elkészült egy kisfilm Kocsi Zoltán munkásságáról, melyet 2016-ban a “Rév Lívia” III. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraverseny szakmai napján vetítettünk le a résztvevőknek. A filmet Csuka Tímea és Dr. Farkasné Nagy Gabriella kolléganők készítették. A film linkje: https://youtu.be/XrXPHAgISS4

Dr. Farkasné Nagy Gabriella gondolatai:
Kiteljesedett végjáték
2010 augusztusa jelentős időpont Kaposvár művészeti életében, mert ekkor került sor az első Kaposfest (Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál) koncertjeire. Kocsis Zoltán is aktív észtvevője volt négy éven keresztül a fesztiválnak, ami a városban több helyszínen zajlik minden évben. Zeneiskolánk átalakul ilyenkor egy hatalmas próbateremmé, mesterkurzusok színhelyévé, központi irodává és találkozóhellyé. Sőt, a legelső alkalommal még néhány délelőtti koncert is itt került megrendezésre.
Az egyiken épp Kocsis Zoltán zongorázott, mikor megszólalt a szomszéd templom déli harangja, de ő nem hagyta abba a játékot, pillanatok alatt a harang kondulásaihoz igazította a darab tempóját, s így egy megismételhetetlen, egyszeri élménynek lehettünk részesei. Mint ahogy minden fellépése egyedi és utánozhatatlan volt:
Joshua Bell amerikai hegedűművész partnere volt Beethoven Kreutzer szonátájában, Nicolas Altstaedt német csellóművésszel Debussy Szonátáját adták elő. Anna Laakso, mint fiatal finn zongoraművész, a kedvéért tanulta meg Bartók kétzongorás szonátáját, partnere volt Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészeknek, a fesztivál alapítóinak.
Beugrásként, mert késett egy külföldi művész repülőjárata, tartott egy Chopin-estet, megmentve a koncertet, amire elővételben elkelt már minden jegy, kísérte Tokody Ilona operaénekesnőt is vagy kamarazenekart vezényelt, de a legemlékezetesebb számomra mégis az az élmény, amit Rados Ferenc zongoraművésszel, egykori tanárával nyújtottak a közönségnek Schubert négykezes f-moll Fantáziájának végtelen egyszerűnek tűnő, épp ezért égi magasságokba emelt előadásával.
Kocsis Zoltán – akire, mint a magyar zenei élet meghatározó művészére a fesztivál fiatal, de már világhírű művészei mind felnéztek és aggódtak, hogy megfelelő partnerei tudnak-e lenni a világszerte ismert zongoristának, most félretéve karakterességét, teljes mértékben megmutatta, hogy milyen, amikor ő alkalmazkodik a nálánál is nagyobbhoz, átadva a vezetést egykori mesterének. Még a testbeszéde is példa volt, tanított minden mozdulatával.
Ahogy 2016 szeptemberében is, még emberfeletti akaraterőről téve tanúbizonyságot, megtartotta utolsó mesterkurzusát a Bartók Emlékházban, két teljes napon át tanítva a felnőtt résztvevőket minden kis részletre is, amit Bartókról és műveinek hiteles előadásáról el tudott mondani, hatalmas munkabírással, szellemi frissességgel, méltósággal és optimizmussal, elfogadó szeretettel viszonyulva mindenhez és mindenkihez.
Megadatott a kaposvári zeneiskola zongora tanárainak is az a lehetőség, hogy meghallgathassák ott a helyszínen, amikor befejezésként Bartók III. zongoraversenyének első tételében a zenekari szólamot játszotta egy pianínón, mert nem fért el még egy zongora, de a zenének a maga teljességében kellett megszólalnia. Ebből nem engedett, a zene felülírt mindent. Ott, akkor másfél méterre ülhettem tőle. Felejthetetlen élményt kaptam.
Amikor vége volt, a lépcső tetején állt meg beszélgetni Király Csaba zongoraművésszel. Elfértünk volna mellettük, de senki nem mozdult meg, néma csendben álltunk és hallgattuk még ott is. Ő előzékenyen félreállt, de nehezen indultunk el lefelé. Volt valami szimbolikus ebben.
A zene és a művészi kifejezés iránti alázata, maximalizmusa példaértékű volt és maradt, most már örök időkre nyomot hagyva a hallgatók és tanítványok emlékezetében.

Bothné Vörös Katalin gondolatai
Örökségünk
Kocsis Zoltánról még növendék koromban hallottam először. Később kollégák lettünk a tanárnővel, aki egykor a fülembe súgta, hogy szerinte Kocsis egyszerűen zseni, és mindig gondoljak rá szeretettel, mert nem lehet könnyű az élete.
A zenetanulás évei során természetes volt, hogy hallgattam zongorázását a TV-ben, lemezeken, ritkán személyes élményként koncerten. Mindnyájunkat lenyűgözött hangszeres, karmesteri, vagy éppen zeneszerzői tudásával, zsenialitásával. Egész zongorajátéka etalon volt, sarokkő, bármely zeneszerzőről legyen is szó, ám Bartók kapcsán ez sajátos többlettel párosult:  küldetéssel, hogy ennek a nagy magyar zeneszerzőnek az életművét bemutassa. Bartók művein keresztül ismertem meg az igazi Kocsis Zoltánt.
2016. őszén találkoztunk utoljára a Bartók Emlékház-i kurzusán. Már betegen tanított, felejthetetlenül. Abban a pár órában minden, a zenével és zongorázással kapcsolatos, még a gyermekkorból hozott, és a felnőttkor által jól összekuszált értékrend, hozzáállás és hit, máig hatóan helyreállt és megerősödött bennem. Mint köpenyt terítette ránk következetes és kérlelhetetlen elvárásait, tudását: „Amikor arról van szó, hogy hatalmas szerzők remekműveit tanuljuk, mint tananyagot, akkor legyünk hálásak, hogy ezt megtehetjük, és tartozunk nekik azzal, hogy nem tanuljuk meg rosszul, felületesen. A szerzői szándékok figyelembe vétele – ami Bartóknál nagy százalékban a metronómjelzés – kiindulópont. …”
A másik féltve őrzött emlékem, azé a szereteté, mellyel saját gyermekét tanította, akkor, ott, előttünk. Leírhatatlanul szép volt.
Köszönöm, Tanár úr!


Cím: 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos utca  21.

A zeneiskola honlapja